Nagy sikere volt az ötödik Baksi Vőfély- és Zenésztalálkozónak
Sándor Attila
2014.02.20.
Hatalmas összefogás és kemény munka eredménye a színvonalas program,
mely a helyi néptánccsoportot és a gyermekközösségeket támogatja
Öt évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy szervezzenek Bakson is zenész- és vőfélytalálkozót. Az első rendezvényen, 2010-ben még csak szinte a zenészek, a vőfélyek és családjaik jelentek meg, míg azóta már a település sportcsarnoka is megtelik a szórakozni és mulatni érkező vendégekkel.
Nem csak a mulatozásról szól azonban a baksi vőfélytalálkozó, hanem annál sokkal többről, ugyanis a falu összefogásának köszönhetően minden évben komoly összegekkel tudják támogatni a baksi gyerekeket és a néptánccsoportot.
Azt a néptánccsoportot, amely a vőfélyek bevonulását követően elvarázsolta műsorával a közönséget. A somogyi, jobbágytelki, kalocsai és erdélyi táncokat bemutató gyerekek és a felnőtt táncosok fellépése és produkciója Magyarország és Európa bármely színpadán megállta volna a helyét.
A néptánccsoport műsorát követően Búza Zsolt polgármester köszöntötte a vőfélytalálkozó résztvevőit, majd Farkas Sándor országgyűlési képviselő fejezte ki abbéli örömét, hogy immár a második alkalommal vehet részt ezen a színvonalas találkozón.
A vőfélyek bemutatkozását és a Himnusz közös eléneklését követően került sor a vacsorára, melyet a segítők kíséretében a vőfélyek szolgáltak fel egy-egy asztalsornak, a bográcsos marhapörkölt elfogyasztása után pedig a táncé és a szórakozás volt a főszerep egészen hajnalig.
Persze történt még időközben egy s más, ugyanis Búza Zsolt polgármester köszönetét fejezte ki a szervezők felé éppen úgy, mint a megjelent zenekaroknak és a vőfélyeknek, éjfélkor pedig Tóth József, alias Kuzim műsorát tapsolta vissza a könnyes szemmel nevető közönség.
A találkozó hátteréről Búza Zsolt polgármestert kérdezte portálunk.
Két nagyon kedves kolléga találta ki a vőfélytalálkozót, mégpedig Cimberné Maszlag Anikó, aki tulajdonképpen lüktető ereje és a szíve ennek az egész rendezvénynek, valamint Baloghné Váradi Brigitta, aki ezelőtt több mint tíz évvel kezdte el a néptáncot oktatni itt Bakson. Akkor még 12 gyerekkel foglalkozott, most már hatvan fölé emelkedett a néptáncosok száma, ráadásul Brigitta már nem csak itt helyben oktat, hanem a környező településeken is. Ebből is látható, hogy egyre nagyobb tere van és lesz a néptáncnak és a hagyományoknak – mondta el a polgármester.
A vőfélytalálkozó öt évvel ezelőtt indult tehát Kovács János, művésznevén Subás, majd később a Subás zenekar támogatásával, melynek azóta is nagy a népszerűsége, sőt, évről évre egyre többen jönnek el erre a rendezvényre.
A cél nemes, hiszen a baksi gyerekekért gyűjtünk, és a bevételt kizárólag a baksi gyerekek javára fogjuk fordítani. Éppen ezért ezúton szeretném mindenkinek megköszönni azt az összefogást, azt az adományozást és azokat a nagylelkű felajánlásokat, amelyeket a baksi gyerekekért tettek, tesznek, és remélhetőleg töretlen lesz ez a lendület, és a jövő évben is hasonlóképpen összefogva szervezhetjük meg ezt a programot is – fogalmazott a polgármester.
A néptáncosok fellépését követően Cimberné Maszlag Anikót is megkérdeztük a vőfélytalálkozóról.
Valóban, az idén már ötödszörre szerveztük meg a vőfélytalálkozót. Habár a Dél-Alföldi régióban már évtizedek óta szervezik ezeket a rendezvényeket, mi egy kicsit másként szervezzük, mint a többi környékbeli település, ugyanis mi jótékony célú rendezvényként szervezzük, tehát a bálnak a bevételét a gyermekközösségeknek, illetve a gyermekcsoportoknak szoktuk odaadni. Így történik ez az idén is, hiszen a bevételt a néptánccsoport mellett több közösség is kapja, így az óvoda, az iskola és a családi napközi is. Ez a támogatás sokat számít az érintetteknek, ugyanis a néptánccsoport például a további működését, a fellépő ruházatukat, a versenyekre való eljutásukat, útiköltségüket, nevezésüket és egyéb hasonló dolgokat finanszírozza majd belőle.
A rendezésben részt vevők, a segítők minden évben nagy lelkesedéssel bonyolítják le a programot. Ennek megfelelően a mostani is egy nagyon jól sikerült rendezvény lett, ami kemény összefogás, kemény munka eredménye, ami főként annak köszönhető, hogy a baksi emberek nagyon komolyan részt vettek a szervezésben.
Remélem, hogy jövőre, ha erőnk, egészségük engedi, akkor ugyan így meg fogjuk ezt a hagyományos programot szervezni. Nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki itt volt, aki támogatott bennünket, aki részt vett az estén, és természetesen azoknak is, akik dolgoztak a rendezvényen -fejezte ki köszönetét az összes támogatónak Cimberné Maszlag Anikó.
Galériánkban több mint 300 képet láthatnak a néptánccsoport műsoráról és a zenész- és vőfélytalálkozóról.