Díszoklevéllel és hálaadó szentmisével várták Kisteleken Zelei Györgyöt
Sándor Attila
2024.09.30.
4600 kilométeres zarándoklata után Nagy Sándor polgármester és Szabolcs atya is köszöntötte a hazaért zarándokot
Március végén indult útnak Portugáliából, Lisszabonból gyalogosan Zelei György, hogy teljesítse a saját maga által eltervezett 4600 kilométeres távot. Útja során nemzetközi kegyhelyeket, zarándokhelyeket, köztük Lourdest is érintve hat hónap után, szeptember 29-én érkezett meg Kistelekre.
A Szent István Király Római Katolikus Templomban hálaadó szentmisével készültek fogadására. A mise elején Szabolcs atya szólt a zarándoklatról, mint útról Isten felé. Gyuri bácsi egy jel, egy nagy felkiáltó jel, hogy merjünk isten felé lépni, merjünk lelkünk mélységei felé is lépni, hogy megismerjük magunkat – fogalmazott.
Nagy Sándor polgármester köszöntötte ezután a kisteleki születésű zarándokot, akit 50 éve ismer már, s akinek a teljesítménye nem csak a szűkebb közösségben, nem csak Kisteleken és környékén, hanem a világ egy részén is felkeltette az emberek figyelmét. Az emberfeletti teljesítmény, kitartás elismeréseként díszoklevelet adományozott a város nevében az utazónak, kérve neki még sokáig erőt és egészséget, hogy megtalálja, amit keresett.
A díszoklevél adományozását követően Szabolcs atya áldotta meg a hazatért zarándokot.
A szentmisén a hittanos gyermekek is köszöntötték Gyuri bácsit, majd a szertartás végeztével szeretetvendégségre és sok-sok gratulációra és beszélgetésre került sor templom előtt.