Nyár 2024 – Olimpiai tábor Kisteleken
Kistelekjárás.hu
2024.09.19.
Akadálypálya, sportversenyek, ügyességi feladatok és az elmaradhatatlan
lekváros kifli sütése is része volt a Család- és Gyermekjóléti Központ idei harmadik táborának
A Család- és Gyermekjóléti Központ által szervezett idei harmadik nyári tábor július legvégén kezdődött 18 gyermek részvételével. A táborról Barnáné Juhász Sára adott részletes és képes tájékoztatást.
2024. július 29. hétfő
A tábor minden napját reggeli tornával kezdtük. A hét programjának ismertetése után és a 10 órai elfogyasztása után került sor a tábori szabályok ismertetésére, a határok megbeszélésre, majd a tábor helyszínének körbesétálására.

Az ismerkedés után Barnáné Hancsók Adrienn aerobikoktató mozgatta meg a gyerekeket 1 órán keresztül. Miután mindenki jól elfáradt csapatokat alkottak a gyerekek csapatneveket kellett nekik kitalálni. Miután ez meg volt mind a 3 csapat csapatzászlót készített magának. A csapatok ezután szellemi vetélkedőn vettek részt, ahol pontozásra került a teljesítményük.
Szabad foglalkozással zárult az első nap.
Szabad foglalkozással zárult az első nap.
2024. július 30. kedd
- A reggeli torna és a tízórai elfogyasztása után a Tábori Olimpia keretében biciklis ügyességi versenyen mérettették meg magukat. A verseny után váltós sorversenyen vettek részt a csapatok, mindenki a saját zászlaja égisze alatt, majd szintén a szellemi tudásukra volt szükség, a keresztrejtvények, logikai feladatlapok megoldásában. Ezeken az állomásokon is minden feladat pontozásra került a teljesítményük alapján.

Párhuzamos programként folyt a Civil Házban a Kunstárné Irénke közreműködésével az elmaradhatatlan lekváros és hajtogatott kiflik elkészítése és sütése. Irénke volt a csapatok teljesítményének a mérője, pontozása. Ilyen szép és formás kifliket a 3 hét leforgása alatt egyetlen egyszer sem ettünk, mert a kiflik formázása is a feladatok közé került.
A nap programjai után szabadfoglalkozás volt a gyerekeknek, volt, aki a játszótérre vonult ki, volt, aki társasjátékozott, kártyázott, kifestőzött, színes papírokat vágott, ragasztott. Délre kisültek a kiflik is, melyet jóízűen elfogyasztottunk.

2024. július 31. szerda
- A mai napon a közös torna és a tízórai elfogyasztását követően fogadtuk a „Márciusi Ifjak Nemzetőr Egyesület” képviselőjét, aki katonai akadálypályát épített ki nekünk a tó környékén. Az akadályverseny elkezdése előtt közös bemelegítő tornán vettünk részt. Miután minden porcikánkat megmozgattunk, akkor kerülhetett sor a csapatzászló alá felsorakozó csapatok ügyességi megmérettetésére. Itt a csapatokat idő, illetve az állomásokon elvégzett feladatok pontossága alapján lettek értékelve.

A csapatversenyeket követően egyénileg is megmérettethette magát, akinek kedve és kitartása volt még a versenyzéshez. Azok a csapatok, akik már teljesítették a távot, nekik volt lehetőségük különböző célba dobási technikák gyakorlására. A versengés után a pontszámok és az idő összeadásával lettek zsűrizve a gyerekek. A helyezetteknek a nyakukba kerültek az érmek, majd az egyesület vezetője cukorkával lepte meg a gyerekeket.
2024. augusztus 01. csütörtök
- A reggeli torna és a tízórai elfogyasztását követően folytatódtak az ügyességi versenyek. A mai napon kapitánylabdázásban ügyeskedhettek a gyerekek, majd ping-pong labdával dobhattak célba, fújhatták pohárba a labdád és tudáspróbában is megmérettették magukat.
A szellemi vetélkedő után újabb mozgásos játék következett a csapatok számháborúba mérték össze erejüket.

A szülők megérkezéséig csillámtetkókat készítettünk a gyerekeknek, akinek ez elkészült azoknak szabad foglalkozás volt, melyet kártyázással, labdázással és játszóterezéssel töltöttek el.
2024. augusztus 02. péntek
- A közös torna és a tízórai elfogyasztása után nagy izgalommal készültünk a vízibombás ügyességi feladatokra, melyben összemérhették erejüket a célba dobásban, kooperációs feladatokban a gyerekek legnagyobb örömére. A nagy forróságban miután lehűtöttük magunkat buborékfújó partit rendeztünk. Ezután újabb csillámtetkók kerültek a kezekre lábakra. Ez után újult erővel kezdtek bele a szeretett számháborúzásba. A nap végén értékeltük a hetet és az egész heti teljesítményüket, mely után kiosztásra kerültek az oklevelek. Minden táborban részvevő gyermek nagyszerűen teljesítette a feladatokat.
A nap végén elfogyasztottuk azt a gyümölcstálat, kekszeket és süteményt, melyet a szülők hoztak a gyerekeknek.