Újabb győztes edzőmeccs Kisteleken
Kistelekjárás.hu
2024.02.26.

Több alkalommal is gólra váltotta a szépen felépített támadásokat a hazai csapat
Vincze Ferenc edző: Vasárnap délután újabb edzőmérkőzést játszottunk, most a megyei harmadosztályban szereplő Üllés csapatát fogadtuk. Egy elég bő 16-os kerettel tudtunk kiállni a mérkőzésre, és ez lehetőséget adott, hogy a játékosok más poszton is tudjanak játszani. Az ellenfél kezdte a támadások felépítését, hosszú indításokkal próbáltak védelmünk mögé kerülni, de ezeket sorra lefüleltük. Járattuk a labdát és kihúztuk az ellenfelet, szép átadásokkal a kapu elé kerültünk. Ennek meg is lett az eredménye, az első félidő 3:0. A második félidőt is lendületesen kezdtük, bár az ellenfélnek is volt több próbálkozása, de a kapusunk állta a sarat. Tovább építgettük a támadásokat, és ezt több alkalommal gólra tudtuk váltani. Ez ellenfél kicsit feladta a harcot, de mi nem álltunk le a mérkőzés végéig. Ennek meg is lett az eredménye 7:0-ás eredménnyel zártuk a találkozott. Köszönjük Üllés csapatának, hogy eljöttek, és köszönjük a szurkolóknak a szurkolást.
Szombaton 14 órai kezdéssel játsszuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket, a Pest megyei Újhartyán csapatát látjuk vendégül. Várjuk szurkolóinkat.
Szombaton 14 órai kezdéssel játsszuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket, a Pest megyei Újhartyán csapatát látjuk vendégül. Várjuk szurkolóinkat.