Első helyen várja a tavaszt a KITE
Kistelekjárás.hu
2023.11.13.

Egy remek őszi szezon végén 10 mérkőzés után 8 győzelem, 1 döntetlen és 1
vereség, 41 rúgott és 7 kapott gól a mérleg, s még a góllövő listát is
kisteleki játékos vezeti
Csongrád-Csanád Vármegyei IV. osztály Homokhát csoport 11. forduló
Újszentiván KSE- Kisteleki TE: 0-2 (0-1)
Vincze Ferenc edző:
Az őszi szezon utolsó mérkőzése igazi rangadónak ígérkezett, mivel az első helyezett eddig veretlen Újszentivánhoz látogattunk. A mérkőzés elég feszült hangulatban kezdődött mivel az első hely volt a tét. Az esős idő és a mély talaj egyik csapatnak sem igazán feküdt, az ellenfél nagy nyomás alá helyezett minket, de mi álltuk a sarat, visszahúzódva védekeztünk és a kontrákra építkeztünk, melynek meg is lett az eredménye: a 9. percben Pigniczki A. egy kitűnő indításra remekül ugrott ki és a kapus mellett a hálóba lőtte a labdát, ezzel 0:1 re módosította az eredményt. Ezután a hazaiak mindent feladva támadtak, de csak kapufáig jutottak. A 23. percben kijött a feszültség mindkét csapatból, a kisteleki játékosunk egy szabálytalan becsúszó szerelése után kisebb tömegverekedés alakult ki, melynek a végeredménye 1-1 piros lap lett. A folytatásban több lehetősége is volt az ellenfélnek, de a kapusunk Mihályi A remek védései életben tartották a reményeket, és a félidő jókor jött kicsit megnyugodtunk átbeszéltük a történteket, és nekivágtunk a nehéznek ígérkező második félidőnek.
A második félidőben továbbra is visszább húzódva védekeztünk és labdaszerzést követően kontrákkal építkeztünk volna, ha a nem túl rutinos partjelző többszöri saját térfélről induló támadónkat nem állította volna meg les gyanánt. A 66. percben a hazai csapat büntetőhöz jutott, melyet a kapusunk kivételes higgadtsággal hárított. Az ellenfélnél kicsit "elgurult a gyógyszer", és a 77. percben még egy játékos a kiállítás sorsára jutott. A támadásépítést teljesen feladták, és csak ívelték fel a labdát, amelyet a védelem elhárított. A játékvezető 7 perc hosszabbítást mutatott fel, pedig mi már nagyon vártuk a végét. De ekkor jött a hazai csapatnak a hideg zuhany, a 94. percben Lesták A. a saját 16-osunkon labdát szerzett, és meg sem állt a kapuig, és higgadtan a kapust is elfektetve a hálóba gurított. Ezzel 0:2, és a hazai szurkolók teljesen elcsendesedtek. A hosszabbítás utolsó percében még volt egy veszélytelen szabadrúgás 20 méterről, de ezzel már nem emelkedett a pulzusunk. Így ezzel a győzelemmel az első helyen telelünk.
Egy remek őszi szezon végén 10 mérkőzés után 8 győzelem,1 döntetlen és 1 vereséggel állunk a tabella élén 41 rúgott és 7 kapott góllal. Emellett az őszi gólkirályunk Pigniczki A. 15 góllal. Köszönöm a csapatnak a kitűnő őszi szezont, és köszönöm a szurkolók kitartását és a hatalmas szurkolást a mérkőzéseken, legfőként aki az utolsó idegenbeli mérkőzésre is el tudott jönni, és hatalmas szurkolás mellett kivívtuk a győzelmet. Folytatás tavasszal, hajrá KITE!!!