Hamisítatlan retro hangulat a XXVIII. Baksi Falunapon
Sándor Attila
2026.07.27.
Életre kelt a múlt: a 60-as és 70-es évek szellemét idéző rendezvényen
felcsendültek a korszak felejthetetlen slágerei, előkerültek a stílusos
korabeli öltözékek, és a hamisítatlan retro forgatag
Kora reggel, hét órakor zenés ébresztővel indult a nap, amely azonnal megalapozta a jókedvet, majd a lelki feltöltődésre vágyók kilenc órától ünnepi szentmisén vettek részt a Jézus Szíve Római Katolikus templomban, ahol Brendan atya celebrálta a falunapi misét.
A faluház előtti téren tíz órakor a főzőcsapatok már elfoglalták a helyeiket, így a bográcsokból rövidesen ínycsiklandó illatok szálltak fel, előrevetítve a finomabbnál finomabb ételeket.
Délelőtt a gyerekeknek és a fiataloknak szerveztek vetélkedőket. A retro ügyességi versenyek folyamatosan vonzották a közönséget, hiszen a kötélhúzás, a zsákban futás, a vízhordó verseny, a célbadobás, az ugrálókötelezés, a karikahajtás és a hulahopp-karikázás mind elképesztő energiákat mozgatott meg.
A gyerekeket különleges játékok is várták, így volt bunjee-jumping, óriás söprögető és ugrálóvár is.
Különleges színfoltja volt a napnak a Faluházban berendezett „Retro világ – Így éltünk 50 éve!” című kiállítás, ahol a látogatók a fél évszázaddal ezelőtti mindennapi tárgyak és emlékek között tehettek időutazást.
Az ebéd előtt Búza Zsolt polgármester minden szakácsot meglátogatott, akik minden egyes alkalommal meggyőzték arról, hogy minden csapat elsőrangú és ízletes ételeket tálalt fel a társaságoknak.
Akik ebből netalán kimaradtak volna, azok az önkormányzat által készített kolbászos lecsóval csillapíthatták éhségüket.
A faluház nagytermében a házi készítésű finomságok megmérettetésére került sor a sütiversenyen. Itt szakértő zsűri bírálta az édességeket, hogy az eredményhirdetésen díjazni tudják a legfinomabb sütiket.
Előtte azonban egy különleges elismerés átadására is a falunapon került sor, a képviselő-testület döntése alapján "Baks Községért" kitüntetést kapott Kecskeméti Józsefné, akinek a díszoklevelet és az emlékérmet Búza Zsolt polgármester adta át.
A sütiverseny díjazottjain kívül oklevélben részesült Baks legfiatalabb és legidősebb lakója is.
Délután a felnőtteken volt a sor, hogy megmutassák ügyességüket és erejüket. Unatkozni senki sem tudott, vidám próbatételeken mérhették össze képességeiket.
Volt gumicsizma-hajítás, szalmabálagörgetés, talicskaderbi, kocsihúzás, traktorgumi-forgatás, szögbeverő verseny, valamint az elengedhetetlen páros tojásdobás is, ami szintén rengeteg nevetést szült.
A versenyeken résztvevők a szerencsekeréknél tehették ezután próbára Fortunát, aki mindenkit egy-egy jutalmazott meg a szerencseszelvényéért cserébe.
Itt lehetett a Baks Together csapatával is találkozni, akik nem csak ismertették a nagyívű programot, hanem mindenki javaslatát is kikérték a következő időszak programjaira vonatkozóan.
A retró szépségverseny és az öltözékverseny igazi divatbemutató-hangulatot hozott, ahol a 60-as és 70-es évek legstílusosabb ruhadarabjai vonultak fel.
A versenyek, bemutatók után a díjátadások következtek, ahol elismerő oklevelekkel díjazták a versenyek résztvevőit és helyezettjeit.
A kulturális műsorok sorát a Szent Márton Társulat folytatta, akik igazi retró slágerfesztivált teremtettek a színpadon a korszak ikonikus slágereivel.
Este aztán a szabadtéri retro diszkó várta az érdeklődőket, a fiatalok és idősebbek Kátai Zsolt nosztalgikus dallamaira táncolhattak, mielőtt a rendezvény hivatalosan is zárult volna.
A XXVIII. Baksi Falunap egy emlékezetes, örömteli nap volt, melyen a helyi közösség, a baráti társaságok, családok és civil szervezetek ismét bebizonyították, hogy szeretik Baksot, mert Baks megérdemli!
|













KISTELEKI ONLINE PROGRAMNAPTÁR

























