Negyedik alkalommal rendezték meg a tűzoltóbált Kisteleken
Sándor Attila
2026.02.03.

Meglepetésműsor, díszoklevél a város vezetőjétől, svédasztalos vacsora,
tombola és hajnalig tartó buli szegélyezte az idén is jókedvű
rendezvényt
Negyedik alkalommal rendezték meg a város tűzoltóbálját, amely idén is a rendezvényház nagytermében kapott helyet, vendégváró aperitiffel és barátságos hangulattal indítva az estét.
A program rögtön egy humoros meglepetéssel nyitott: az önkéntes tűzoltók egy vicces, elképzelt állománygyűlést adtak elő, amely nagy mosolyokat és nevetéseket váltott ki a vendégek körében.
A jókedvű felvezetés után a táncparkett is megnyílt, méghozzá egy igazi klasszikussal: a Hungária Csókkirály című slágerére indult be a mulatság.
A hivatalos megnyitóban Kácsor Péter, az önkéntes tűzoltó egyesület elnöke üdvözölte a résztvevőket, majd Nagy Sándor polgármester emelte ki a tűzoltók, köztük az önkéntesek áldozatos munkáját.
A városvezető nemcsak szavakkal fejezte ki megbecsülését: egy díszoklevelet is átadott a helyi csapatnak, elismerve a közösségért végzett kitartó szolgálatukat.
A svédasztalos vacsora után az Ézsiás zenekar vette át a hangulatfelelős szerepét. A nagykőrösi formációt a kisteleki tűzoltók az előző évi vőfélytalálkozón ismerték meg, és már akkor eldőlt, hogy egyszer a bálban is hallani szeretnék őket.
A döntés jó választásnak bizonyult: a zenekar színvonalas műsora megtöltötte a táncparkettet.
A tombolahúzás pihenőt is jelentett a táncolóknak, éjfélkor pedig újabb finomságok kerültek az asztalokra. A jó hangulat egészen hajnalig kitartott, a bál pedig méltó folytatása lett a kisteleki tűzoltók hagyományteremtő kezdeményezésének.
|















KISTELEKI ONLINE PROGRAMNAPTÁR













































