Tanévzáró a Kisteleki Általános Iskolában
Sándor Attila
2025.06.25.

A tanévi számvetést követően a legeredményesebb tanulók az iskola nyilvánossága előtt vették át dicsérő oklevelüket
A tanévzárót a diákok verses-dalos műsora nyitotta meg, mely rögtön vidám színezetet adott a diákok utolsó tanévi munkanapjához.

A rendezvényen Pappné Guba Éva, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepi gondolatait egy tanévi számvetéssel is kiegészítette, miszerint a 2024/25-ös tanévben 25 osztályban 533 tanuló teljesítette tanulmányi kötelezettségeit. Az iskola tanulmányi átlaga 4,41 volt. 90 diák ért el kitűnő, míg 47 tanuló jeles eredményt. Az összes kiosztott érdemjegy 79 698, ebből 50 441 jeles, és 3 264 elégtelen érdemjegy volt.
Ennek kapcsán megköszönte mindenkinek az egész éves helytállást, és külön azoknak a szorgalmát és odaadó munkáját, akik az idei tanévben valamilyen tanulmányi, művészeti vagy sportversenyen részt vettek, és elismerésre méltó eredményeket értek el, öregbítve ezzel az iskola jó hírét.
A legeredményesebb tanulókat név szerint is szólította, hogy az iskola nyilvánossága előtt vegyék át dicsérő oklevelüket.
Kitűnő tanulók:
1.a
Csonka Ádám Zoltán
Csurár Csaba Valentin
Horváth Anna Eszter
Pintér Kamilla
Rabi Alina
Simon Karina
1.b
Hajdú Milla
Kispál Izabella
Sipos Dániel Zoltán
Szabó Virág
1.c
Czeglédy Teó
Czirok Nóra
Hegedűs Vilmos
Károly Regina
Török Borbála
Vári Emma
2.a
Bárkányi Anna
Boros Boglárka
Farkas Dénes
Farle Noel Csaba
Matkó Noémi
Kurucsai Zádor
Takó Maja
Tápai Hanna
2.b
Balogh Blanka
Csomor Krisztián Richárd
Farkas Hanga
Kató Sára
Makai Mira
Rácz Noémi
Terecskei Marcell Balázs
Törőcsik Erzsébet
Varga Luca
Zelei Bella
2.c
Farkas Emese
Temesvári Kamilla Sára
Vizhányó-Túri László Noel
3.a
Kormányos Fruzsina
Kucsora Hédi
Kucsora Zsófia
Tóth Kitti
3.b
Süli Fanni
3.c
Czeglédy Milla
Fischer Zoé
Hegedűs Emília
Kocz Lili
Kovács Emma
Silvi Gioia
4.a
Balogh Dorina Andrea
Kothencz Alex
Makai Máté
Megyesi Marcell
Müller Döme Barna
Sági Dorina
4.b
Gyuricza Gerda
Kovács Máté
Szabó Bella
Tóth Regő Mihály
4.c
Fülöp Marcell
Balogh Kamilla
4.d
Kádár-Márton Kata
Rausch Száva
eltérő
Rostás Alex István
5.a
Bácskai Blanka
Farkas Fanni
Fülöp Lilla
Gáspár Milán
Gera Luca
Pál Anna Mici
5.b
Kucsora Kata Mária
5.c
Horváth Zoé
Kiss Kornél
Szani Balázs
6.a
Fülöp Nelli
Gilicze Anna
Horváth Sára
Molnár Szofi
6.b
Gombos Martina
Tasi Olivér
6.c
Süli Csilla
7.a
Kucsora Gréta Jázmin
Torhosi Ádám
Balogh Bende
7.b
Gémes Benett Benjámin
7.c
Farkas Réka
Pigler Marcell
8.a
Horváth Aisa
Szilágyi Gergely Ferenc
8.b
Bálint Zsófi
Misik Borbála
Az osztályok közötti tanulmányi versenyben a következő eredmények születtek:
Alsó tagozat: 1. hely: 2.b (4,71), 2. hely: 3.a (4,70), 3. hely: 4.a (4,67)
Felső tagozat: 1. hely: 5.c (4,64), 2. hely: 5.a (4,52), 3. hely: 6.a (4,35)
A nyertes osztályokat egy-egy szabadnappal jutalmazza az iskola, amelyet a következő tanév során kirándulásra fordíthatnak.
Az „Év tanulója”
Az „Év tanulója” címet, melyet évről-évre Széll József, a Fifi papír- és írószerüzlet tulajdonosa ajánl fel, idén ketten érdemelték ki:

Müller Döme Barna (4.a): kitűnő tanulmányi munkájáért, több tanulmányi területen elért eredményeiért.
Misik Borbála (8.b): kitűnő tanulmányi munkájáért, természettudományos tárgyakból, valamint Szép magyar beszéd és balladamondó versenyeken elért kiemelkedő eredményeiért.
Kitűnő tanulmányi munkáért nevelőtestületi dicséret
Kitűnő tanulmányi munkájáért nevelőtestületi dicséretben részesült Szabó Bella (4.b), Fülöp Marcell (4.c) éa Kádár-Márton Kata (4.d).

„Jó tanuló, jó sportoló”
A „Jó tanuló, jó sportoló” díjra, kitüntetésre az jogosult, aki kitűnő, jeles vagy jó tanulmányi munka mellett valamely sportágban kiemelkedő eredményt ér el. A díjat Horváth János képviselő úr alapította, és 2020 óta Pappné Guba Éva igazgatónő adományozza.

E díjat idén Sipos Jázmin (7.b) vehette át, aki jeles tanulmányi eredményei mellett a társastánc sportágban is kimagaslóan teljesített: a diákolimpián 2. és 4. helyezést ért el.
Tantárgyi díjazottak
Fülöp Nelli (6.a): tanulmányi és sporteredményeiért vehette át az elismerést. Korábban Nelli Kistelek Város sportdíját, valamint Magyarország Jó tanulója, jó sportolója címét is megkapta.

Tasi Olivér (6.b): kiemelkedő tanulmányi munkájáért a Petőfi-emlékérem bronz fokozatát vehette át. Ő szeptembertől 6 osztályos gimnáziumban folytatja tanulmányait.

„Millió lépés az iskoládért” – Kiemelkedő közösségi teljesítmény
Az iskola részt vett a Millió lépés az iskoládért országos kihívás mindkét (őszi és tavaszi) fordulójában, és az összefogásnak köszönhetően kiváló eredményeket ért el:
Országos 6. helyezés a legtöbb lépés tekintetében 62,75 Kék Kör = 231,5 millió lépés, Csongrád-Csanád vármegyében 1. helyezés, 445 fő regisztrált, köztük szülők, rokonok, ismerősök, országosan 3. legtöbb zöld pontot gyűjtötték. A jutalom sem maradt el: 1.000.000 Ft-ot nyert az iskola sporteszközökre, amit Kistelek Város Önkormányzata további 300.000 Ft-tal egészített ki.
A program osztályversenyének győztesei: 1. hely: 4.a, 2. hely: 3.a, 3. hely: 3.b. A győztes osztályokat egy-egy szabadnappal jutalmazzák, amelyet a következő tanév során kirándulás formájában élhetnek meg.
Az iskola vezetője végül tartalmas, élményekkel teli nyári szünetet kívánt a diákoknak, és reményét fejezte ki, hogy szeptemberben mindenkit egészségben, újult erővel köszönthetnek az új tanév kezdetén.
Az iskola részt vett a Millió lépés az iskoládért országos kihívás mindkét (őszi és tavaszi) fordulójában, és az összefogásnak köszönhetően kiváló eredményeket ért el:
Országos 6. helyezés a legtöbb lépés tekintetében 62,75 Kék Kör = 231,5 millió lépés, Csongrád-Csanád vármegyében 1. helyezés, 445 fő regisztrált, köztük szülők, rokonok, ismerősök, országosan 3. legtöbb zöld pontot gyűjtötték. A jutalom sem maradt el: 1.000.000 Ft-ot nyert az iskola sporteszközökre, amit Kistelek Város Önkormányzata további 300.000 Ft-tal egészített ki.
A program osztályversenyének győztesei: 1. hely: 4.a, 2. hely: 3.a, 3. hely: 3.b. A győztes osztályokat egy-egy szabadnappal jutalmazzák, amelyet a következő tanév során kirándulás formájában élhetnek meg.
Az iskola vezetője végül tartalmas, élményekkel teli nyári szünetet kívánt a diákoknak, és reményét fejezte ki, hogy szeptemberben mindenkit egészségben, újult erővel köszönthetnek az új tanév kezdetén.
|