Ballagás a baksi általános iskolában
Kistelekjárás.hu
2025.06.24.
Az ünnepségen sor került a kiemelkedő tanulmányi eredményt vagy
közösségi munkát végzett diákok elismerésére és a szülőknek mondott
köszönetre is
Az iskola egyik legemlékezetesebb pillanata a nyolcadikos ballagás, amikor a diákok méltó módon búcsúznak el tanulmányaik színhelyétől, tanáraiktól és diáktársaiktól. Az idei évben is meghitt és ünnepélyes esemény keretében zajlott le a ballagás, amelynek során végigkísértük a fiatalokat az iskolai termeken, miközben szívhez szóló ballagási dalok csendültek fel.
A diákok végigballagtak az iskola folyosóin és termein, mely út szimbolikus is volt: ezzel az úttal búcsút vettek gyerekkoruktól és új kihívások felé indultak. A hangulatot emelte a megható ballagási dalok sora, amelyek megidézték az együtt töltött éveket, a közös élményeket és az iskolai közösség erejét.
Az ünnepi rendezvény első részében Somogyiné Utasy Ibolya főigazgatónő tartotta meg beszédét, amelyben szólt a diákok sikereiről, fejlődéséről és a jövő ígéreteiről. Főigazgatónő beszéde inspiráló és bátorító volt, arra ösztönözve a ballagókat, hogy bátran lépjenek tovább az élet új szakaszába, és őrizzék meg az iskolában tanult értékeket.
Ezt követően Búza Zsolt, településünk polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Köszöntőjében méltatta a diákok eddigi eredményeit, és jókívánságait fejezte ki a további tanulmányaikhoz és életükhöz. Külön kiemelte a közösség fontosságát és a helyi értékek megőrzésének szerepét az életükben.
A ballagók nevében a hetedik osztály három tanulója – Kanalas Milán, Király Levente Ferenc és Rafael Rikárdó Junior – mondott búcsúbeszédet. Szavaikban meghatóan idézték fel a közös emlékeket, köszönetet mondtak tanáraiknak és diáktársaiknak, és jókívánságokat fogalmaztak meg a ballagóknak a jövőre nézve.
A beszéd zárásaként a hetedik osztály tanulói átadták a tarisznyát a végzős diákoknak, mely a tanulmányok egy korszakának lezárását és az új kihívások elfogadását jelképezte.
Ezt követően a ballagó osztály nevében Barna Rubina Katalin és Kolompár Loretta Vanessza búcsúzott el társaiktól. Ünnepélyes pillanat volt az iskolánk zászlajának átadása is, mely az iskola hagyományainak és közösségének továbbvitelét jelképezte.
A ballagó diákok nevében Rostás Tifani mondott köszönetet a szülőknek, akik fáradságos munkájukkal támogatták őket az elmúlt évek során, majd az ünnepi műsor szerves részeként kulturális produkciók is színesítették a programot, Kolompár Loretta Vanessza pedig köszönetet mondott az iskola valamennyi dolgozójának az elkötelezett munkájukért, akik napról napra segítették a diákok fejlődését, és hozzájárultak a közösség építéséhez.
A meghitt ünnepi program részeként a ballagó diákok virágokat adtak át egymásnak, szüleiknek és tanáraiknak is, ezzel is kifejezve a hálájukat és tiszteletüket az elmúlt évek támogatásáért és közösen megélt élményekért.
Az osztályfőnök is szívhez szóló búcsút mondott ballagó osztályának, megköszönve a közös éveket, a tanulók kitartását és fejlődését, valamint jókívánságait fejezte ki a diákok jövőbeli útjára.
A ballagáson sor került a kiemelkedő tanulmányi eredményt vagy közösségi munkát végzett diákok elismerésére és a szülőknek mondott köszönetre is.
-A tantestület döntése alapján 8 év munkáját értékelve jutalomban részesítette a következő tanulókat:
Barna Rubina Katalin, Borbás Noémi, Kolompár Loretta Vanessza, Pohl Kevin, Márton Dominik
A négy éves munkájukért, szorgalmukért oklevélben és könyvjutalomban részesítette Juhász Eszter Borbás Noémit és Rostás Elizabet Aminát.
Az egész évben végzett nyújtott hitéleti tevékenységéért, amelyben a bérmálkozás szentségében is részesült, oklevelet és ajándékot kapott Dobos Péter Pál tanár úrtól Barna Rubina Katalin és Kolompár Loretta Vanessza. A jutalomkönyveket és okleveleket átadta Somogyiné Utasy Ibolya főigazgatónő.
A 8. osztály megköszönte a szülők, a szülői munkaközösség 8 éves munkáját: Török Lajosné, Kovács Hajnalka, Rózsavölgyiné Rostás Tanara Valéria, Mártonné Bali Emília, Rostás Irén és Filipovics Katalin részesült köszönetben.

Faddi Julianna
Fotók: baksi általános iskola
|