Az ópusztaszeri polgárőrök segítettek kiosztani a mikuláscsomagokat a rászoruló családoknak
Kistelekjárás.hu
2023.12.08.

A Fatima Ház Alapítvány Ópusztaszeren élő önkéntesének kérésére indult a
Mikulás-járat, a polgárőrök máskor is partnerek lesznek a nemes
feladatban
Mucsi Antal elnök elmondta, hogy a napokban felkereste a Fatima Ház Alapítvány Ópusztaszeren élő önkéntese, Mihalik Hajnalka, hogy a polgárőrök segítenének-e a Mikulást és a csomagokat elvinni a rászoruló családokhoz. Persze azonnal vállalta a nemes feladatot. 2023. december 5-én elindult a járőrautó a Mikulással, és a sok összegyűjtött édességgel.

Nagyon jó érzés, és megható volt látni a gyerekek csillogó szemét és örömét, mikor meglátták a Mikulást - mondta a polgárőr elnök. Mindenhol verssel vagy énekkel várták őket. De a Mikulás nem csak adott, hanem kapott is ajándékot, a gyerekek átadták neki a saját maguk által készített rajzokat.

Az egyik anyuka elmondása szerint, náluk már három napja készültek a gyerekek a Mikulás fogadására.
Szunyoghné Mihalik Hajnalka, a Fatima Ház Alapítvány önkéntese elmondta, hogy nem csak ebben az ünnepi időszakban, hanem folyamatosan osztanak adományokat a rászoruló családoknak. A polgárőrök a továbbiakban is szeretnének partnerek lenni ebben a nemes feladatban.

Mucsi Antal véleménye szerint a támogatást egy kis feltételhez kellene kötni, mivel úgy látja, hogy miután megkapják a családok az adományt, nem változik semmi. A gyerek hazamegy az iskolából és egyből a TV elé ül, vagy a laptopot, telefont nézi. Kellene egy kis munkára nevelés számukra. Tervei szerint a nyár folyamán minden családnak szeretne egy-egy zsák meszet adományozni, mivel legtöbb helyen erre is szükség lenne. A gyerekek bevonásával lehetne szebbé tenni a lakókörnyezetüket.
Szöveg és fotó: Erdélyi Jutka Járási sajtóreferens
Hírszerkesztő: Magyari Béla
Hírszerkesztő: Magyari Béla
|