Több száz dísz került az ópusztaszeri adventi koszorúra
Sándor Attila
2023.11.30.

A templom előtt díszítették fel a mintegy öt méter átmérőjű, hatalmas adventi koszorút
Méretes, öt méteres átmérőjű adventi koszorú és több száz dísz – ez a rövid mérlege az ópusztaszeri templomnál elhelyezett koszorúnak, melynek évekkel ezelőtt és most is Ormándiné Faragó Andrea volt a megálmodója. A hosszabb pedig a jó hangulat és napsütéses idő, amelyben a koszorút díszítették az önkormányzat dolgozói és a közfoglalkoztatottak, hogy minden a helyén legyen, mire elérkezik az első adventi gyertya meggyújtása.

Mivel csütörtökre esőt mondtak, ezért egy nappal előbbre hoztuk az adventi koszorú díszítését – tudtuk meg Czinkóczi Jánostól, az önkormányzat munkatársától, aki épp azt mutatta meg, hogyan érdemes stabilan rögzíteni a ragasztópisztollyal a díszeket. Ezekből volt bőven, több százra tehető, amit szorgalmasan és jókedvűen helyeztek fel a falu díszítésében segédkezők. Ebben közreműködött Makra József polgármester is, de még inkább az az unokája, aki elkísérte őt a karácsonyi koszorúhoz.

A négy hatalmas gyertya hamar helyére került, a díszek egyre szaporodtak a koszorún, melyen a világítást a hétvégén kapcsolják majd fel, így is hozzájárulva az ópusztaszeriek és az arra járók ünnepéhez.
|