Így, egybe írva és egybe mondva, mert ha gondod-bajod van Ópusztaszeren: őt keresed. Bármi olyan dolog akad, amire nem tudsz megoldást: PappJani! Akihez bármikor, bárki segítségért fordul, soha nem mond nemet, és akinek az otthonról hozott erő, szeretet és türelem segít a mindennapi munkában

„Ő az, akihez bármikor, bárki segítségért fordul, soha nem mond nemet, és mindezt a legnagyobb csöndben teszi, nem hívja fel magára a figyelmet, és soha nem vár viszonzást. Szívesen olvasnék róla!” Íme, a portré a nyugodt emberről:

„Te sosem vagy ideges, Jani?” –újságíró első kérdése.
„Miért, nyugodtnak látszom?” – Papp Jani első válasza!
„Ez nem ér! Ne kérdezz vissza! Kíváncsi vagyok! Arra az emberre, akit mindig, minden helyzetben nyugodtnak, halk szavúnak, türelmesnek látok! Szóval, hogy is van ez?”


Talán, most megtudom a titkot, kiderül, hogy nem is olyan nyugodt, kiderül, hogy legszívesebben odacsapna néha, hogy amikor nem látjuk, akkor bizony kiabál és mérges! Most lerántom a leplet erről az egészről!

„Igen, ilyen vagyok! Nem idegeskedek fölöslegesen! Persze idáig el kellett ám jutni! Azt gondolom, a szüleimtől hoztam magammal ezt a – mások szerint – jó tulajdonságomat. Édesapám és édesanyám hatalmas türelemmel és nagy szeretetben nevelt bennünket. Testvéremet, aki az ópusztaszeri bölcsőde vezetője, és engem. A szülői szeretet persze nem csak a féltésből és a jó tanácsokból, simogatásból állt. Hamar meg kellett tanulnom otthon azt is, hogy magam döntsek egy-egy fontos dologban, vagy azt, hogy vállaljam a tetteim következményeit. Ha rosszul döntök, akkor annak egyedül én vagyok az oka, ne hibáztassak másokat! Hogy miért mondom mindezt el? Ha majd kérdezel az eddigi munkáimról, akkor kiderül: az otthonról hozott erőt, szeretetet, türelmet mind-mind hasznosítani tudom a feladataim során! És majd elfelejtettem: jól esik, hogy én lehetek a sorozat következő megszólalója!”


Akkor vágjunk bele! Először is, látni szeretném, amikor az iskolásokat, ovisokat hozza-viszi a tanyagondnoki busszal. Azután ott akarok lenni, amikor bejárja az ópusztaszeri tanyavilágot, és szóba elegyedik az ott élő idős emberekkel. Azután kíváncsi vagyok arra, hogyan ért szót a közmunkásokkal, és felügyeli a munkájukat? Egyszóval, úgy döntök, Papp Jani mellé szegődöm két napra!

„Szép jó napot, sziasztok! Jöhet az első kör, kis barátaim!” – a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola napközijében vagyunk, vége a tanításnak, és azok, akik messzebb laknak az iskolától, most a vadonatúj kisbusz kényelmét és Papp Jani társaságát élvezhetik az úton hazafelé.
„Szia, Jani bácsi! Képzeld, ma kaptam egy ötöst! Nekem meg fájt a torkom! Nálunk születtek kiscicák….” – záporoznak a hírek, minden gyereknek van valami mesélni valója. De most irány a kisbusz, beszállás!


Minden megy a maga útján, mintha cikkem főszereplője soha nem csinált volna mást! Még egy kis várakozás, hiszen az óvodából is jönnek kis utasok. Mindegyikük Jani kezét fogja, és mesél, mesél, mesél….

„Öveket bekötni, indulás!” – a vadonatúj kisbusz elindul, a gyerekek élvezik az autózást. Ha valamelyikük hazaér, a kapuban még hosszasan integet, szüleivel együtt.

„Amikor Vásárhelyen finommechanikai műszerésznek tanultál, gondoltad, hogy egészen más felé visz majd a sorsod?” –kérdezem Janitól, miközben arra gondolok: hogyan találja meg a hangot a legkisebbekkel éppúgy, mint a végzős, nyolcadikos diákokkal?  

„Nem gondoltam erre, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Ehhez a munkához, amelybe most belelátsz, két dolog biztosan kell: türelem és szeretet. Azt gondolom, hogy ebből van a tarsolyomban bőven! Mónika, Ricsi, megérkeztünk! Adom a táskátokat! Holnap reggel jövök értetek! Hol is tartottam?”

„A szeretetnél, türelemnél! Azt tudom, hogy a Kis-zeri iskolába jártál, aztán 1975-ben felvettek a vásárhelyi Kossuth Zsuzsa Finommechanikai Műszeripari Szakközépiskolába, ahonnan nem vezetett egyenesen Ópusztaszerre az utad, hiszen a tanyagondnoki munkád előtt egészen más feladatod volt!”

„Teljesen más, így van! De abban hasonlított a mostanihoz, hogy végzett műszerészként is emberekkel kellett kapcsolatot tartanom, emberekkel kellett szót értenem! A kisteleki Gelkánál voltam úgynevezett kiszálló műszerész, ami azt jelentette, hogy az elromlott tévéket, nagyobb háztartási gépeket háznál javítottuk. Számtalanszor előfordult, hogy a javítandó dolgok mellett a házigazda a lelki bajait, gondjait is rám bízta, mesélt az életéről, egyszóval sok titok tudója lettem, ám ezzel soha nem éltem vissza!”

„A kiszálló műszerészből hogy lett operatőr? Jól tudom, hogy egy leendő híradós munkatársat vesztettünk el akkor, amikor nem vállaltad el a köztévénél felajánlott operatőri munkát? Szóval, hogy kezdődött mindez?”

„Amikor katonának bevonultam, hamar kiderült a feletteseim számára, hogy van érzékem a műszaki dolgokhoz. A kecskeméti repülő téren az „egység művelődési otthonban” lett feladatom! Szép neve van, ugye? Az egész repülőtér hangosítása volt a dolgom, emellett egy kamerarendszert is ki kellett építenem kollégáimmal együtt. Műszaki téren szerzett tapasztalataimnak jó hasznát vettem, amikor például a pilótaoktatáshoz kellett a műszaki felszereléseket biztosítani, vagy éppen a Déli Krónikát kellett bejátszani a katonáknak, úgy, hogy mindenhol jól hallatszódjon.”


„Úgy hallottam, hogy a rádiózást, televíziózást a katonaság után is, - éppen itt Ópusztaszeren – folytattad! Iskola rádió, iskola tévé, jól hangzik!”

„Így volt! A kecskeméti katonaévek végeztével egy köztévés állást utasítottam vissza, nem vállaltam el a híradói operatőri munkát, visszahúzott a szívem Ópusztaszerre! Már lett is munkám, Váradi József, az általános iskola akkori igazgatója keresett meg: oktatás technikusra volt szüksége, vállalom-e? Boldogan mondtam igent, hiszen a „Gelkás” évek után, amikor sokat lehettem emberek között, már hiányzott a nyüzsgés az életemből! Itt aztán volt benne részem, rendesen! Iskola rádió reggel, iskola tévé délután, saját narrátorral! A narrátor hölgyek most itt tanítanak az iskolában! Egy kisfilmet is készítettünk Ópusztaszerről, Váradi József igazgató volt a mesélő!”

„ Ahogyan mesélsz, azt érzem a szavaidból, hogy szeretted ezt a munkát!”
„Ahol a visszacsatolás működik, ott szeret az ember dolgozni! A jó szóból, az elismerésből pedig nem volt hiány! És hát, jót tenni: jó! Képzeld, abban az időben a gyerekek még a régi iskola konyhán ebédeltek, a tízórait és az uzsonnát is én hordtam nekik be az iskolába! Ott már kiderült: megtaláljuk egymással a közös hangot!”

„Hatalmas váltás következett az életedben ezután!”
„Nem volt ez olyan hatalmas! Itthon maradhattam, és a sulitól sem kellett elszakadnom! Makra József polgármester ajánlott munkát. A közmunkások irányítása lett a feladatom. A munka kiosztása, ellenőrzése, a munkákhoz szükséges anyag beszerzése, mind új dolognak tűntek, ám hamar kiderült, itt is az empátiára, a türelemre van a legnagyobb szükség! És arra, hogy soha ne nézd le ezeket az embereket, inkább segíts nekik, százszorosan visszakapod tőlük, ha te is megpróbálsz tenni értük!”


„Ez a munkád ma is megmaradt, de közben egy iskolát is elvégeztél!”

„Polgármester úr hívott, hogy tanyagondnokra van szükség, és ehhez egy iskolát is végig kell járni! Így kerültem Lakitelekre, ahol a tanyagondnoki képesítést is megszereztem! De nehogy azt hidd, hogy ezt a munkát papíron lehet megtanulni! Ehhez az kell, hogy minél többször menj a külterületen élőkhöz, ismerd meg őket, és ami még fontosabb. Ők is megismerjenek. Ehhez a munkához a bizalmukat kell legelőször elnyerni!”

„Úgy látom, ez sikerült is! Nagy örömmel fogadtak valamennyi tanyán, amikor ott jártam veled, és az ebédet vitted az embereknek!”

„Örülök, ha így láttad! Nem titok, hogy nagy segítség számomra: tanyán éltem, Székely-telepen laktunk. A tanyai életet minden oldaláról ismerem, talán ezért is fogadtak el az ott élők. Azt szoktam mondani: a tanyasi életbe bele kell születni.”


„A gyermekeidnek mit tudtál átadni ebből a nyugalomból, türelemből, ami benned van?”

„Két gyermekem van, két különböző egyéniség. Mindketten megtalálták azt a munkát, amit szeretnek és meg is becsülik őket. Lányom, Anett az önkormányzat hivatalában az itt élők munkaügyeivel foglalkozik, tehát ő is folytatja az emberekkel való törődést. András fiam Szegeden dolgozik, műszaki mérnökként. Talpra esett ember, számítanak is rá. Büszke vagyok mindkettőjükre!”

„Ez egy portré sorozat, amelyben Ópusztaszeren élő embereket szeretnék bemutatni. Téged Antal Imre plébános ajánlott. Én jobban megismertelek, és remélem, az olvasó is, aki a tanyáján fogad, vagy az, akinek a gyermekét szállítod haza, szóval, remélem, ő is közelebbről megismer majd téged. Te kiről szeretnél olvasni a következő „Ópusztaszeri Arcok”-ban?

„Nagyon érdekelne, Bozsó Zoltán munkássága! Ha jól tudom, ő az az ember, aki olyan szerencsés, hogy a munkája a hobbija! Ő szokta így mondani! És büszkék is lehetünk rá itt, Ópusztaszeren, hiszen legutóbb, az innsbrucki világbajnokságon sportfavágásban, csapatával 8. helyezést ért el. Róla látnék egy portrét a következőkben.”

Akkor legyen így! Köszönöm Papp Jani!