Nem telik unalmasan az ópusztaszeri iskolások élete a nyári napköziben. Beszámoló a legbolondosabb hét néhány napjáról kolbászvéggel, pletykával, varázsruhával és nyerítő hintalóval

„Miért is fontos a jó kommunikáció? Gondoljátok csak át! Kommunikálunk, ha bemegyünk a boltba, és felvágottat kérünk! Ugye? Ha nem beszélünk értelmesen, akár a kolbászvéget is ránk sózhatják, hiszen nem értik, mit akarunk! De akkor is kommunikálunk, amikor az iskolában a tanárt szuggeráljuk – erősen -, nehogy bennünket feleltessen. Szóval, az egész élet kommunikációs gyakorlatok sorozata!”

Nem telik tétlenül az ópusztaszeri napközisek élete. Tóth Istvánné, - alias Terka anyó aki többször nevettette már meg különböző falusi rendezvényeken a közönséget -, Kovács Katalin  és Fazekas Erika tanár nénik gondoltak egy nagyot. Mindazzal, amivel az életben már naponta találkoznak a gyerekek, most, a nyári napköziben kicsit tudományos módon is foglalkoznak majd.


„A kommunikáció elkísér bennünket, bármerre is tévedünk az életben. De nem csak mi, emberek kommunikálunk, vagyis közlünk gondolatokat, érzéseket. Az állatok is kommunikálnak egymással. Bár ők nem tudatosan teszik mindezt. Mondjatok néhány állatot, akiket láttatok már egymással kommunikálni! És persze aki tudja, utánozhatja is őket!”

És itt lett vége a tudományos munkának… Mint a gátját nem ismerő folyó, úgy tört ki a kacagás a Faluház nagytermében ülő napközisekből. Volt, aki a majmokat utánozta, makogott, ugrált, csipkedett, de volt, aki a méhecskék táncát vitte színre, nem kis derültséget okozva társai körében. De hiszen ez volt a cél! A diákok játszva mélyítik el így azt a tudást, amiről nem is sejtették, hogy megvan bennük.

„Miért fontos a szép beszéd? Mindjárt megmutatom!”  A tanár nénik nem fogytak ki az ötletből, egymás után találtak ki izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat, amelyeket ők maguk is legalább olyan szívesen csináltak végig, mint a gyerekek.

„Most csak a szájmozgásomról olvashatjátok le, mit mondok! Ugye, milyen fontos az artikulálás? Most ti jöttök! Mindenki mond egy mondatot, hang nélkül, és ki kell találni, mi volt az!”


Ez is jó játék volt, de a nagy siker ezután következett.

„Hogy terjed a pletyka? Mindjárt kiderül!”
A terem egyik végében ülő diák egy mondatot súg szomszédja fülébe. Az továbbadja a mondatot, és így tovább, de csak súgva! Mire a terem másik végébe ért, már egy picit sem hasonlított az induló mondathoz a közlemény. Így lett a „szeretem a baracklekváros kenyeret, de mindig hasmenésem lesz tőle” című mondatból „ lenyelem a város levelet, de letyepetye letyepe…..” című mondat!

„Amerikából jöttünk, híres mesterségünk címere…”
Ki ne ismerné ezt a játékot? És ez is kommunikáció, méghozzá magas fokon!

„Hoztunk néhány jelmezt! Van Rómeó és Júlia jelmez, Pókember, kancsal Juliska, Paprika Jancsi! Ha felveszitek, nagy varázslatban lesz részetek! Mindenki fogja tudni, hogy kell ezekben viselkedni, beszélni, járni.”


Lassan itt az ebédidő, a Faluház nagyterme elcsöndesedik, másnap már a Sövényházi erdőben, az Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság vendégei lesznek lesz a nyári napközis diákok!

Az erdőben aztán a vadetetőtől kezdve a magas lesig minden csoda a gyerekek szeme elé tárult. De miért van mindegyikük hátán egy állatnak a neve? Értem már! Rózsika tanár néni igen csak feladta a leckét a gyerekeknek. Csak a viselője, maga a kisdiák nem tudja, mit rejt a pólójára tűzött papír, és az a feladata, hogy különböző furfangos kérdésekkel kiszedje társaiból az állat nevét!

„Négy lába van? Hmm! Nem asztal, ugye? Ja, hogy nyerít! Akkor nem kutya! Rákérdezhetek? Hintaló?”

A jókedvben itt sem volt hiány! Kopasz Ferenc vadász kalauzolta a gyerekeket, ők persze a legfontosabb kérdésekre is választ kértek, és kaptak:

„Hány vadat lőnek ki egy nap alatt?
„ Van olyan, hogy egyet sem, hiszen ez sok mindentől függ.” – jött a válasz.
„ Mekkora egy vaddisznó?”
„Épp most lőttünk ki egy 200 kilósat!”

Kovács Katalin tanár néni is kérdezett, persze csak azért, hogy bátorítsa a gyerekeket, akik eleinte egy picit megszeppentek a hatalmas trófeák és az Afrikából érkezett különleges ajándék állatok kitömött teteme láttán.

„A völgyben – hol egy tó nyújtózkodott – mind
hangosabban szóltak a békák, rekedten
kiabáltak a gémek, akik az alvóhelyért veszekedtek, és sziszegő
szárnyakkal szálltak a
vadkacsák.”

Ezután Fekete István regényéből mesélt a gyerekeknek. A kis Vuk történetét örömmel hallgatták, tetszett nekik, hogy a hely, vagyis a Vadászház, és az erdő éppen illő helyszíne a kedves mesének.

És még nincs vége a hétnek! Színdarab a közelgő jubileumi falunapra, á la Rózsika néni, aztán jön a védő néni, ő a nyár veszélyeire hívja fel a figyelmet, minden évben meghívják a nyári napközibe.

Szóval, nem unatkoznak a szünidőben sem a diákok Ópusztaszeren. És még hol a vakáció vége?  Ha a gyerekeket kérdezem, még eltart egynéhány évig...