Maximális bírságot szabtak ki a házaló kéregetőre
Kistelekjárás.hu
2024.09.19.
Nemcsak a klasszikus házalással, hanem a kéregetéssel is bele lehet futni egy
szabad szemmel is látható pénzbüntetésbe, vagy egy börtönbe zárásba
A klasszikus házalás veszélyeire többször is figyelmeztetett már a rendőrség. Ez főleg az időseket érinti, hiszékenységük, egyedüllétük miatt fokozottabb veszélynek vannak kitéve ilyenkor, akár egy kedvezőnek tűnő vételi ajánlat, akár egy felújítási munka, akár egy pohár víz miatt szeretnének bejutni az érintett ingatlanba.
A házalás mellett a kéregetésre, a koldulásra is felhívja a figyelmet a rendőrség. Aki közterületen vagy nyilvános helyen, olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, továbbá az is, aki házról házra, illetve lakásról lakásra járva kéreget, szabálysértést követ el, így a rendőrség is felléphet ellene, és helyszíni bírságot szabhat ki az elkövetőre. Kisteleken ez utóbbi esetben a maximális bírságot szabták ki egy kéregetőre, aki ha nem fizeti ki a büntetés összegét, akkor azt elzárásra változtathatja át a bíróság.
A Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai fokozottan figyelnek a házalás és a kéregetés elkövetőire, egyben kérik a lakosokat, hogy ilyen esetekben jelezzék azt a körzeti megbízottaknak, vagy a 112-es telefonszámon.
A klasszikus házalás ellen a következőket javasolja a rendőrség:
Ne engedjenek be házaló árusokat ingatlanjaikba!
A piaci ártól jóval olcsóbb termék vásárlását jól fontolják meg! Csábító lehet az ilyen ajánlat elfogadása, azonban a hirtelen meghozott döntések mindig nagyobb kockázattal járnak!
Megtakarításukat pénzintézetekben tartsák, ne otthonukban!
Ne bízzanak meg a váratlanul telefonon vagy személyesen jelentkező idegenekben!
Amennyiben gyanús telefonhívást kapnak, amelyben rokonuk megsegítésére kér értéket a hívó fél, haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot hozzátartozójukkal, mert ezzel ellenőrizni tudják a hívás valódiságát, vagy tegyenek fel ellenőrző kérdéseket, amelyek segítségével meg tudnak győződni a hívó személyazonosságáról!
Soha ne adjanak át pénzt, ékszert, vagy más értéket idegenek számára!
Ne beszéljenek idegenek előtt és nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják!
Gyanús idegen látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát!
A családtagok, rokonok, barátok rendszeresen beszélgessenek a veszélyeztetett korosztály tagjaival a bűncselekményekről, bűnelkövetési módszerekről, és készítsék fel a hozzátartozójukat, mit tegyenek, ha hasonló szituációba kerülnek!