Szívhez szóló visszaemlékezések és gondolatok közepette vett búcsút a közösségtől Imre atya, akinek közös ajándékkal is készültek a falu hívei

Baksi lelkipásztori szolgálatom befejezéséhez közeledve nagy izgalommal jöttem ide, mert habár az évek során nem sok helyről kellett elköszönnöm, de azért valahogy mégis a szívemben az a meggyőződés alakult ki, hogy minden kezdet nehéz, de a befejezés a legnehezebb – mondta a búcsúmiséje elején Antal Imre plébános, aki visszaemlékezett az első pár baksi látogatására is. Először véletlenül jött a faluba, mert nem fordult el Csongrád felé, majd a templomszentelés előtti estén parkolt rá az ott frissen ültetett fűre, ahonnan gyorsan tovább is tessékelték, de ennek ellenére szeretettel fogadták, majd a templomszentelésen mutatta be a püspök, mint a település új plébánosát.

Az utolsó baksi miséjét hálaadásként ajánlotta fel a Jóistennek, azért, hogy a templom tizennégy évvel ezelőtt megépülhetett, azoknak az embereknek, akik akkor és azóta is támogatták ennek a templomnak a fennállását, azoknak a kedves híveknek, akik a templomot látogatják, itt imádkoznak, és azokért is, akik mindent megtesznek azért, hogy itt Isten jósága, szeretete és irgalma a település életének a részévé váljon.

Nem is tudom, hogy hol kellene kezdeni, talán a templomszentelés előtti estével, amikor 2010-ben a parkolás kapcsán megismerkedtem polgármester úrral. Ami különösen szép volt, hogy a találkozásunk után azonnal bejöttünk ide a templomba, leültünk, és ő nagyon szépen beszélt velem, tisztelettudóan és kedvesen, és nagyon sok mindent elmondott a faluval kapcsolatban. Azóta nagyon sok minden történt a település életében is és kettőnk kapcsolatában is. A mi munkakapcsolatunk és emberi kapcsolatunk úgy alakult és úgy formálódott, hogy volt benne sok minden. Te voltál egy tapasztalt bölcs vezető, én pedig egy fiatal gyermek, akit püspök úr megajándékozott négy településsel, és legfőképpen pedig Bakssal – emlékezett vissza a plébános.

Akkor épült fel ez a templom és az itt lakók nagy örömmel és lelkesedéssel voltak az új templomok iránt, de ugyanakkor az új plébános iránt is. Ezt a lelkesedést, ezt a kedvességet, jóságot, szeretetet, amit akkor tanúsítottak, azt a tizennégy éven át bármikor itt a településen megfordultam, mindig tapasztaltam. Soha nem találkoztam rosszindulattal, soha nem találkoztam irányomban semmiféle ellenségeskedéssel, vagy lejáratási szándékkal, hanem csak és csak szeretettel, segíteni akarással, biztatással, jó szóval, kedvességgel és rengeteg, de rengeteg támogatással és rengeteg étellel, finomsággal.

Polgármester úr, nehéz szavakba önteni azt, amit tőled kaptam, csak néhány dolog. Az a fejlődés, amin a település a tizennégy év alatt átment, az rendkívüli. Hihetetlenül sokat fejlődött ez a település és ez a közösség, és nemcsak épületeknek a megújításával vagy éppen építésével, hanem a közösségében is. Olyan közösségépítő és összetartó programokra volt lehetőség az elmúlt években, mi példakép lehet bárhol. Mindig úgy éreztem, hogy itt élet van, itt pezsgés van, hogy ide jó jönni, mert itt mindig van valami, ahol meg lehet állni, ahol lehet beszélgetni, találkozni, de ugyanakkor nagyra értékelem azt a kezdeményezést is, hogy nyitottál a település közigazgatási határain kívülre is, és létrehoztál egy olyan határon túli átívelő kapcsolatot is, amely mindannyiunknak az emberi, kulturális, kapcsolati és baráti kapcsolatait és lehetőségeit építette és gazdagította. Szinte felsorolhatatlan a sok-sok érték, amit a tiszakálmánfalvi testvérek adni tudtak nekünk, és hiszem azt, hogy az is, amit mi innen, Baksról tudtunk nekik adni.

Ennek a településnek olyan gazdagsága és olyan értékei vannak, amelyek azt gondolom, hogy felbecsülhetetlenek és pénzben nem mérhetőek – emelte ki, és külön megemlítette a baksi iskola gyermekeit, és azt is, hogy a faluban a magyarok és a cigányok példaértékűen együtt tudnak élni és együtt tudnak működni. Maradjon is így, mert az azt jelenti, hogy itt kölcsönösen odafigyelnek egymásra. Köszönöm ezeket a szép programokat, polgármester úr! Köszönöm, hogy ezeket munkatársaiddal együtt mindig megszerveztétek! Köszönöm azt az emberi hozzáállást, amit irányomban tanúsítottál, azt a rengeteg segítséget, azt a rengeteg családi, baráti találkozást is, és azt is, eljöttél hozzánk Erdélybe is, ahonnan származom. Nem csak a termeted nagy, hanem a szíved is! Nemcsak jó vezető vagy, hanem nagyon jó ember is! – fejezte ki elismerését és háláját Búza Zsoltnak, aki kapcsán egy másik történetet is elmesélt. E szerint a templom hangosításának beszerzése során volt egy olyan beszélgetésük, melyet követően csak mélyebbé vált a kapcsolatuk. 

Antal Imre ezután köszönetet mondott az intézményeknek, iskolának, óvodának az iránta tanúsított figyelmességét, jóságát, a pedagógusoknak a segítő szándékát, külön kiemelve a két pedagógust, akiknek az osztályát tanította. Igényeltem azt, hogy jöjjek és itt legyek, és ezekkel a gyerekekkel is találkozzak, mert jó emberek mindannyian. Megtapasztaltam, hogyha szeretem őket, akkor azt sokszorosan visszakapom, ha meg nem szeretem őket, akkor azt is sokszorosan viszonozzák. Az ember azt kapja vissza, amit ad – szögezte le a plébános, aki megköszönte a civil szervezeteknek a munkáját, a hívek részvételét, a mindenkori munkatársainak, a segédlelkészeknek a közösségépítő szolgálatot. Nem tudom, hogy valakit kihagytam-e, vagy bármit is, de mindent nagyon szépen megköszönök, és ha egy utolsó kérésem lehetne a baksiakhoz, akkor az lenne, hogy a Tiszára építsenek egy hidat, és akkor hamarabb is ide tudok jönni, mert a szívem időközönként vissza fog ide húzni – mondta. 

Szavait követően elköszönt a hívektől Alexa János káplán is, aki az újszegedi közösséget szolgálja majd augusztustól, majd Brendon Amanso, Imre atya utódja kérte, hogy hívják, keressék majd, várja a hívek megkeresését. 

Búza Zsolt lépett ezután a szószékhez, meghatódottan emlékezett vissza az elmúlt 14 évre, és idézte fel azok személyes és hivatalos történéseit a megismerkedésük első pillanatától egészen az elköszönésig.

Mindig tiszta szívvel és mindig az emberekhez beszélt. Ugyanazt az igét Bakson úgy mondta el, hogy tudta, itt mire van szüksége az embereknek, milyen gondokkal küzdünk, milyen feladatok várnak ránk. Örömmel hívtuk el a különböző rendezvényeinkre, hiszen nemcsak itt a szószéken tudott jól beszélni és az emberekhez beszélni, hanem a rendezvények alatt is. Mindenféle dolgot megtapasztalt, mire rutinos plébános lett: a mélységet, a magasságot, az emberi gyarlóságtól kezdve a legszeretettebb emberig mindent. Ennek ellenére Imre atya mindig támogatta azt a népet, és mutatja emberi nagyságát, hogy ő nem a rosszról beszélt, hanem a jóról, és a félig telt pohárról is azt mondta, hogy milyen jó, mert félig tele van. 

Rengeteg élmény fűződik hozzá, falusi és magánrendezvény egyaránt. Ezekből az élményekből gyűjtöttünk össze neki emlékeket – mutatta fel a település polgármestere az emlékkönyvet, melyet egy karóra kíséretében adott át az elköszönő plébánosnak, majd a falu és a képviselő-testület nevében egy díszoklevéllel is megköszönte Antal Imre őszinte, áldozatos munkáját, a sok-sok jót, a közösségépítést, az emberekhez való jóságát, és mindazt, amit a faluért és az ott lakókért tett.

Nagyon szépen köszönöm polgármester úr a kedves szavakat, az ajándékokat. Nagyon sok mindent kaptam, de én üres kézzel állok itt, mert csak így tudok áldást adni. Kívánom, hogy a Jósiten áldja meg Önöket, vigyázzunk magunkra, és gondoljunk egymásra! – hangzott el Antal Imre áldása, majd a hívekkel közös fotó elkészülte után személyesen is köszönetet mondtak neki a falu lakói.