Szalmafonó és gyertyaöntő kiállítás nyílt a kisteleki Helytörténeti Múzeumban
Sándor Attila
2026.06.04.

Az időskorúak szalmafonással, a helyi nyugdíjas klub gyertyaöntéssel készült alkotásait mutatja be a dupla tárlat
A Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Időskorúak Gondozóházának lakói, valamint nappali ellátottai az elmúlt időszakban a szalmafonás hagyományos mesterségével ismerkedtek meg, az ASzakkör program keretében készített alkotásaikból pedig most egy reprezentatív tárlat nyílt a nagyközönség számára.
A Kisteleki Nyugdíjas Klub gyertyaöntő szakköre harmadik alkalommal mutatja be munkáit, melyek szintén a múzeumban kerültek kiállításra.
A megnyitón megjelent vendégeket Domonics János alpolgármester köszöntötte, aki ünnepi beszédében méltatta az idősek szorgalmát és alkotókedvét. Az alpolgármester személyes hangvételű visszaemlékezésében felidézte saját egyesületének a kézművességgel kapcsolatos múltját is. Kiemelte, hogy a kézzel készített tárgyak nemcsak kulturális örökségünket éltetik, hanem lélekkel töltik meg a mindennapokat.
Az ünnepi gondolatokat követően a jelenlévők harmonikaszóval kísért közös énekléssel hangolódtak rá a jókedvre és a kiállítás szellemiségére.
Az énekes feltöltődés után a vendégeket frissítő fogadta, a Városi Nyugdíjas Klub jóvoltából ugyanis minden kedves résztvevőt ízletes, frissen sült krumplis pogácsával és hűsítő bodzaszörppel vendégeltek meg.
A kellemes gasztronómiai élmények után a látogatók közelebbről is megtekinthették a kiállított remekműveket. A kreatív alkotások hűen tükrözik azt az áldozatos munkát, türelmet és szeretetet, amellyel az időskorú gondozottak és a nyugdíjas klub tagjai készítették őket, bizonyítva, hogy az alkotás vágya és a kreativitás semmilyen életkorban nem ismer határokat.
A foglalkozások és a kiállítás a Nemzeti Művelődési Intézet „ASzakkör – Tudásunkkal kézen fogva” programjának támogatásával valósult meg.
|













KISTELEKI ONLINE PROGRAMNAPTÁR






























